Adventre hangolva – ismét Csabai Ízek Vására a piacon

Advent első hétvégéjén folytatódott a Csabai Ízek Vására elnevezésű rendezvénysorozat a békéscsabai piacon. A vásárlókat ezúttal Szilágyi Attila és Döge Csaba zenés műsora szórakoztatta – írja a Behir.hu.

Az árusok és a vásárlók számára nem a legszebb nap virradt szombaton, hiszen az eső szinte egész délelőtt kitartott. Bár szerencsére ez csak a piacra vezető utat nehezíthette meg, hiszen szinte mindenhol fedett tér várja a vevőket, így a Csabai Ízek Vásárában a korábban már megszokott kézműves termékek mellett már az adventi időszakra hangolva gyertyák, koszorúk, igazi és műfenyők, valamint világító rénszarvasok is megtalálhatóak voltak.

Az eső Szilágyi Attilát és Döge Csabát sem állította meg, hiszen az esőhelyszínen fúvós hangszerekkel, illetve karácsonyi dallamokkal várták a kicsiket és a nagyobbakat. Nem is maradt el a siker, a gyerekek bátran táncra perdültek, ezzel is jobb kedvet varázsolva az arra járóknak a szomorkás időben.

Facebook megosztás

További híreink