Csabai töltött sertéskaraj

Az egész csontozott karajt egy hosszú, vékony pengéjű késsel középen felszúrjuk. A Csabai kolbászt kissé „megfagyasztjuk”, és így betoljuk a nyílásba. Kiterítünk egy erős folpackot, megszórjuk sóval, borssal, őrölt köménnyel és zúzott fokhagymával. Alaposan beleforgatjuk a töltött karajt, hogy mindenhol ráragadjon a fűszerkeverék, majd nagyon szorosan becsomagoljuk.

A becsomagolt húst a sütőbe helyezzük. Egy másik tepsibe vizet teszünk, melyet a sütő aljába helyezünk, így a sütőben gőzben tudjuk elkészíteni a húsunkat. A gőzben való sütésnek köszönhetően nagyon szaftos marad a töltött karaj.

A sütőt 90 °C-ra állítjuk. Az étel kb. két és fél óra alatt elkészül. Csípjünk bele a szélébe, és ha már ki tudunk csípni egy darabot belőle, biztosan készen van. A húst kihűtjük — az ideális, ha egy teljes éjszakát áll a hűtőben. Lebontjuk a folpackot, majd konyhai papírtörlővel felitatjuk a felesleges húsnedveket. Éles késsel vékonyra szeleteljük. Hidegen és melegen is tálalhatjuk.